A fekete bárány története

[Blacksheep]

Egy ideje ezen gondolkodom: mit kezd az ember egy ennyire túlméretezett alapblokkal?
Igen, beismerem – ez a blokk túl van méretezve.
Mert amikor minden csavar, csapágy, illesztés tökéletes, amikor tudod, hogy ez a vas akár 300 lóerőt is kibírna, akkor felmerül a kérdés: kell-e ennyi?

Ez nem az erőről szól, hanem a mértékről. Egy autó akkor jó, ha arányban van önmagával.Ha nem akar több lenni, mint ami, de nem is adja alább.

„Aki mindent akar, az semmit sem kap. Aki le tud mondani, annak mindene megmarad.”

Pont ez motoszkál bennem mostanában. Mert lehetnék az, aki tovább hajtja a lóerőt, amíg bírja –de lehet, hogy az igazi élmény nem ott van.
Lehet, hogy az élmény ott kezdődik, amikor a gép és az ember már nem egymás ellen dolgozik, hanem együtt lélegzik.

„A ló és lovasa egysége.”
Ez pont az én esetem – csak épp nem a pilóta és az autó, hanem az építő és az autó egysége.

Sok építést látni, ami végül sehová sem tartozik igazán.Utcán túl kemény, pályán meg kevés. Egyik világban sem érzi magát otthon. Valahol itt húzódik a határ – és ez a határ nem a motorban van, hanem bennem.
A kérdés tehát nem az, hogy mit bír a blokk, hanem hogy én mit bírok el.

Nem akarok több lóerőt, mint amennyit érezni lehet. Nem a következő tuninglépés, hanem a pillanat érdekel,
amikor az ember megtanul megállni, és azt mondani: elég – most már csak finomítani akarok.

[Blacksheep]

Aki ismeri a 2.0-ás MZR-t, az tudja, miről beszélek: egyszer csak elkezdi enni az olajat.
Nem dől össze a világ, csak apránként csökken a nívó, és az ember egy ideig még legyint – „ezek ilyenek”.
Aztán jön a gyertyakormosodás, a füst, a gyengülő kompresszió, és egyszer csak rájössz: ez nem fog magától megoldódni.

Utánajártam, miért csinálja.
A gyári olajlehúzó gyűrűk gyengék, a városi használat, a hosszú olajcsere-periódus és a sok hidegindítás megtette a hatását.
Az olajkoksz beragasztja a gyűrűket, onnantól a motor nem tömít rendesen, és szépen lassan megindul lefelé.
Tipikus konstrukciós hiba – nem egyedi eset, de nálam ez volt az a pont, amikor eldöntöttem: nem javítgatni akarom, hanem rendbe tenni egyszer és jól.

Sokan ilyenkor 2.5-ös motort tesznek be, de engem zavart, hogy az már papíron sem az autó eredeti egysége.
Ráadásul jogilag is szürke zóna, nem akartam kockáztatni.
Elkezdtem nézni, van-e köztes megoldás, ami műszakilag előrelépés, de papíron maradhat 2.0.

Innen jött az ötlet: 2.3-as forgattyús mechanika a gyári blokkban.
Ugyanaz a család, minden illeszkedik, csak okosan kell összerakni.
2.3-as főtengely, egy kis felfúrás, erősebb gyűrűk, kovácsolt dugók – és a motor lélegzik, mint új korában, csak mélyebben, tisztábban, stabilabban.
Kívülről ugyanaz, belül viszont teljesen más világ.

A blokkot végül az Esslinger Engineering újította fel. Amerikai szívet akartam adni az autónak.

Nem akartam kompromisszumot: ők azok, akik ezt a motort tényleg ismerik.
Kaliforniában rakták rendbe az alapot, új gyűrűk, csapágyak, honolás, minden méréssel dokumentálva.
Amikor elkészült, kaptam tőlük egy levelet – és pár órával később megláttam a Facebook-posztot:

„Sexy little Mazda MX5 2.0L MZR about to head over to Europe…”
Ott volt a saját blokkom a képen.
Még olaj sem volt benne, de valahogy már volt benne élet.
A tudat, hogy ez a motor most egy kis budapesti garázsban fog új életet kezdeni, elég motiváció volt minden eddiginél.

Ez nem egy egyszerű „felújított blokk”, hanem teljesen újraépített, kovácsolt belsős, precíziós illesztésű shortblock, amit pálya- vagy nagy teljesítményű utcai felhasználásra készítettek fel.
A blokk gyári MZR 2.0 alapú, de belül versenyszintű alkatrészeket és megmunkálást kapott.

[Blacksheep]

Van egy autó, ami most már évek óta az életem része. Egy fekete MX-5 NC, 2008-as Niseko kiadás.
Sokan kérdezték már, miért pont ez, és miért foglalkozom vele ennyit.
A válasz egyszerű: mert ebben az autóban benne van minden, ami engem érdekel — gép, mozgás, arány, és egy adag őrület.

Nem akarok belőle versenyautót csinálni, de nem is akarom, hogy csak egy „szép kis roadster” legyen.
A cél valahol a kettő között van: egy autó, ami őszinte. Ami nem rejtegeti a hibáit, de minden porcikájában működik.
Egy autó, amit én építek, nem katalógusból rendeltem.

A nevem itt BlackSheep, és tényleg illik rám. Nem követem a sablonokat, nem érdekel, hogy ki mit mond, mit „kellene” csinálni.
Én azt keresem, hogy hogyan lehet egy autót tényleg a sajátodra formálni – nem csak kinézetre, hanem érzésre.
Ez a thread erről fog szólni.
Az építésről, a hibákról, a tanulásról, a próbálkozásokról.
Nem lesz marketing, nem lesz „szponzor”, nem lesznek nagy szavak. Csak egy ember és egy autó, akik lassan egymáshoz idomulnak.

[Szerző]

Bejegyzés