15 bejegyzés megtekintése - 31-45 / 54
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #14143
    mester
    Felhasználó

    Na…most már férfias a járgány!:) jó a gyári felni is, de ez racséssabb”. Amúgy jól tereled a verdát, persze mindig van hová fejlődni, de én már ennek is örülnék, egész jól nyomod hozzám képest! Sajnos keveset használom az enyém, hétköznap elsőkerekezek”.

    #14137
    GPali
    Felhasználó

    Így teljesüljön minden vágyad, Mester! 😉

    Múlt héten vásároltam egy szett 17″ Enkei Yamato SC24 szettet (ET: 45, 7Jx17H2, type: EN027017W4, 8,2kg).

    Tegnap Soma óriási segítségével eljutottam egy gumishoz. Az ő napi járósában egy szett felni és egy szett semi slick, én pedig mentem a Mazdával. Gyakorlatilag 2×4 kerék gumizása történt meg, mert az eddigi szettet szétszedettem, az új felniket felgumiztam az utcaival, majd a gyári szettre ráhúzattam egy használtan vásárolt Pirelli RK5 szettet (205/45 17). Elég ballonos lett így a kinézet, de oda se neki. Ezennel kijelenthető, hogy van pálya szettem is. VÉGRE!

    Mester, hogy vizuálisan is kielégítsem a vágyaidat:

    Szentkuti Ákos kartársat idézném a kocsi mostani megjelenése kapcsán: “aztmondommindenkinekhogyelegánsdevalójábanbelülmindentelengedtemazéletbenmerttisztesférjéscsaládapavagyokamunkámpedigévekótameghatározhatatlanegymultinál” szürke

    Én most úgy látom, hogy kinézetre kész van az autóm. A megvásárlás pillanatától bennem van az érzés, hogy az elejével módosítani kéne valamit, hogy ne legyen ilyen bárgyú a képe. Mondjuk ki bátran: az nc1 a legrondább mx5 ever. De egyelőre úgy döntöttem, hogy mégsem fogok bele óriási átalakításokba. “Jóvanazúgy”

     

     

    Múlt vasárnap pedig Dani barátommal felcsavaroztunk az autóink hátsó tengelyeire 1-1 szett lerugós kerékszettet és Nagysáp felé vettük az irányt. 17″–>16″ marha jól mutat ez a setup. Illetve megfigyelhető a gyári–>ültetett nc1 közti különbség.

    Ez volt az első igazi “bevetése” az nc-nek ilyen használatra. Nagyon szépen mozog az autó. Azt mondanám, hogy a kocsi nagyon is tudja, nekem viszont még gyakorolnom és tanulnom kell mind a vezetési stílust, mind pedig az autót. Azért egy gyakorlós videót itt hagyok Nektek.

    #14126
    mester
    Felhasználó

    A fekete felni adná magát…szerintem. De ez csak az én izlésem.

    #14123
    GPali
    Felhasználó

    Éjszakai Parlament+Duna+Nc

    Nagy kár a koszos felniért…

     

    #14122
    GPali
    Felhasználó

    A “valahogy tovább kéne gondolni a dolgot” gondolatmeneten sokat agyaltam a csík ötletelése közben. Az ajtókra egy-egy nagy kör még elférne (ahogy a Porschén is van), viszont akkor meg már talán túl “wannabe race car” hatást keltene. Ezért egyelőre azt nem vállaltam. A kocsi két oldalára alulra a küszöbök fölé lehetne még két sárga csíkot varázsolni, de az is már kicsit túlmutatna azon amit szeretnék.

    Május végén voltunk a Tátrában. Nagyon sok videóanyagot rögzítettem, de sosincs időm/kedvem/tehetségem szépre vágni őket. Most azért egy rövid részletet megosztok veletek. Majd szeretnék egy izgalmasabb videót is összerakni. Kíváncsi vagyok összehozom-e valaha 😀

    #14111
    Gyee2
    Felhasználó

    Ok, nekem az tetszik, hogy valahogy jó kombináció a sárga meg az ezüst meg hogy kiemeli a géptető középső domborzatát.

    Ami nem tetszik az az ahogy teljes szélességben, mint egy szalag körbefogja az orrot a kerekek vonalában.

    Valahogy tovább kéne gondolni a dolgot de nem tudom hogyan…

    #14110
    GPali
    Felhasználó

    Közben találtam egy olyan Porschét ami kívül-belül nagyon hajaz az én kis budget wannabe sportautómra. 😀

    Vicces, hogy a kocsi oldalára gondolkoztam hasonló körökön is. De utcai kocsira soknak éreztem, így azt elvetettem.

    Kívül:

    …és belül:

    Kiegészítésként a sárga csíkomhoz: 16 cm a vastagsága. (Csak, hogy ez is meglegyen az utókornak) :p

    #14109
    GPali
    Felhasználó

    (Az előző bejegyzéshez: olajcserekor km óra állása: 201.278 km)

    A kocsi megvásárlásának a pillanatától – igaziból már azt megelőzően – zavart, hogy szürke a színe. Egy igásló dizel passat kategóriájú autó nyugodtan lehet szürke, de egy élményautó?! Nemá’

    Sajnos az egész kocsi átfóliázására olyan ajánlatot kaptam (600.000,-), hogy csípőből vissza is utasítottam.

    De már elindult a vezérhangya… valami “kell”! Átlag versenycsík inspirációkat kezdtem nézni a neten, de valahogy nem tetszett mx5-ön. Aztán szembejött egy valamilyen Triumph roadster, aminek a motorháztetején keresztbe volt egy csík. Elkezdtem módszeresen ilyen stílusra keresni. Egyre több Ferrari és néhány klasszik, leginkább brit roadster jött szembe a képeken. Pl:

    Szóval volt inspirációm. Már csak megvalósítani kellett. Mihalik Matyi egy ideig keményen mx5-özött,  ő most autófóliázással foglalkozik. Úgyhogy megkerestem a hülye ötletemmel. Kék vagy sárga csíkot terveztem. Náluk épp a sárgából volt raktáron olyan, ami tetszett is. Így sárga lett. A pozicionálásban és a csík vastagságával sokat matekoltam, végül Anita barátnőm sokat segített ebben.
    A végeredmény nekem nagyon tetszik, de azért látom, hogy ez megosztó lesz az emberek számára. 😀





    Tessék kommentálni, kinek hogy tetszik, mi a véleményetek? Csak bátran, nem fogok eret vágni ha valaki elhord miatta a búsba. 😀

    #14104
    GPali
    Felhasználó

    Eljött az első olajcsere ideje. Bő 7.000 km-t tettem az autóba. Nagyrészt autópálya és sima nyugis használat volt.


    Elég sötét volt már az olaj, úgyhogy nagyon időszerű volt a csere. Egy óriási szarvashibát követtel el az olajszűrő cseréjekor, ugyanis nem vettem észre, hogy az előző szűrő tömítőgyürűje feltapadt a szűrő foglalat helyére. Nyilván a próbaindításkor a kocsi elkezdte okádni magából az olajat a földre… kis kapkodás után megtaláltam az ottmaradt tömítőgyűrűt…. Kiszedtem, visszatekertem a szűrőt, újra indítottam és láss csodát,  ezúttal nem fosta el magát. 😀

    Eddig 5w40 motul volt benne, ezt még Jorpet rakta bele. Most gyári Mazda 5w30-at kapta, mert hogy ez A GYÁRI. Reméljük ezt sem fogja enni. Ha véletlenül igen, akkor visszatérek majd az 5w40-re.

    #14097
    GPali
    Felhasználó

    …és ma meg lett bolondítva egy Ecutek-kel az autó. (200.770 km)

    A híres és hírhedt Red Sun Shop-hoz vittem az autót. Rátöltötték a “basic” remap-ot, majd utcán finomhangolta Jugo Úr.

    Nagyjából 2,5-3 órát autókáztunk, log-oltunk, finomítottunk. Nagyon nem értek az autótuning ezen részéhez (sem), de Jugo nagyjából tájékoztatott h mikor mit csinál. Az előgyújtással és a gyújtástáblával szöszmötölt elég sokat. Az AFR-nél mondta, hogy nagyon szépre be tudta lőni, egész egyenletes lett.

    Nyilván ez nem egy tűpontos pados finomhangolás, hanem egy kb 30 fokban utcán, belőtt nyers valami lett. Nagyon bánom, hogy nem tudom pontosan leírni a látott értékeket, illetve elmagyarázni, hogy mi és hogyan változott az autó agyában.

    Mivel számokat nem látunk, ezért az érzéseimet tudom csak megosztani veletek. Sokkal egyenletesebb lett az egész rpm tartományban a kocsi erőleadása. Pl gyári állapotban volt egy kis bebutulás 1800-2300 rpm környékén, ami most teljesen megszűnt. Tehát alul érezhetően jobb a kocsi. Általában véve erőben nem érzem, hogy úristen, sokkal jobb lett a verda. Az viszont biztos, hogy egyenletesebb, szebb a teljesítményleadása.

    Jugo írt rá egy 100-as programot is, de mivel most 95-ös van a kocsiban, így az elég “virtuális” program. Mondta, hogy ha majd kicsit enyhébb lesz az idő, akkor tegyem tele 100-assal és vigyem vissza újraíratni azt a részét, mert így semmi értelme.

     

    Játék: kaptam egy “rajtprogramot” ami annyit tud, hogy álló helyzetben kuplung-teli gáz benyomásra megtartja 4000-en a fordulatot. Ezt tudom feljebb is állítani, ha épp szeretném. Elvileg van flatshift is, de azt még nem sikerült normálisan abszolválnom.

    Jugo beállított gázfröccsöt is visszaváltásnál, de azt utólag megkértem, hogy vegye ki. Jobban szeretem azt magam csinálni. 🙂

     

    Az eredeti célom az volt, hogy a kocsi szépen, egyenletesen és egészségesen járjon. Ezt sikerült elérni és egy kicsit még túl is lőni a célon. Szóval maximálisan elégedett vagyok.

    #14068
    Gyula
    Felhasználó

    Gratulálok a szép jubileumhoz! További sok boldog,gondtalan,szép kilométert!

    #14067
    GPali
    Felhasználó

    A hibakódok kiolvasása és törlése óta nem dobta vissza őket a kocsi (200-250 km-t mentem vele azóta). Azért nem vagyok teljesen megnyugodva. 99%, hogy meg lesz bolondítva a kocsi egy ecutek-kel vagy valami hasonló megoldással.

    Btw pénteken munka után néhányan elmentünk egy Bajna-Héreg mókára. Csak óvatosan, semmi durvulás. Tudjátok… Útközben az autóm nagykorúvá érett! Beletekerődött a 200k

    Őszintén remélem, hogy sok-sok kilométert fog még az én lábam belenyomni ebbe a számlálóba. 🙂

    #14052
    GPali
    Felhasználó

    Ákos segítségével kiolvastuk a hibakódOKat.

    Nem ugyanazt dobta vissza, mint ami volt. Tehát ezúttal nem az első katalizátorom gyengélkedésére panaszkodik. Szóval szondakiemelős megoldás eddig sikeresen veri át a kocsi agyát.

     

    Az új cimboráim neve:

    P2096: Post Catalyst Fuel Trim System Too Lean (Bank 1)

    P2097: Post Catalyst Fuel Trim System Being Too Rich in Bank 1

     

    Ha esetleg –  módosított kipufogós –  nc-s kollega találkozott már hasonlóval, és megoldást is talált rá, akkor szívesen venném a megoldási ötletet. Akár itt kommentben, akár emailben, vagy bármilyen más fórumon keresztül.

    #14050
    GPali
    Felhasználó

    Egy hete elindultunk Omis-ba, Horvátországba.

    Még a határ előtt visszaköszönt a kis rohadék:

    Odafele úton még azt mertem hinni, hogy biztos csak a leömlő decat miatt dobta újra a hibát és a szonda kiemelős megoldás úgymond eddig tudta átverni a rendszert.

    Hazafele már érezni véltem egy kis erővesztést az autón. Mintha egy vész/tartalék üzemmódba kapcsolt volna. Vagy esetleg valami lefolytatná. Szóval erős a gyanúm, hogy a második katim is kezd elköszönni és talán ez lehet a check engine hátterében is. Sajnos még mindig nincs obd2 olvasóm, úgyhogy még nem olvastam ki a hibát. Kíváncsi vagyok mit mond. És hogy mi lesz a megoldás.

    Ezt az “apró” kellemetlenséget leszámítva minden rendben volt. Horvátországban a már nem autópályás szakasz valami szuperül autózható volt.

    Az utólagos tempomat bekötésnek nagyon örültem a túra alatt. Meg ugye a klímának is, ami az előző mx-eimben vagy simán nem volt, vagy volt, csak olyan nb-sen nem működött.

    Ha kiolvastam a hibát, jelentkezem. Szurkoljatok, hogy ne egy újabb félmillás mutatvány elébe kelljen néznem, mert kezdem unni. 🙂

    #14021
    Gyula
    Felhasználó

    Köszönöm az infót !

15 bejegyzés megtekintése - 31-45 / 54
  • Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

©2024 Magyar MX-5 Klub - © Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

Küldés folyamatban

Bejelentkezés

vagy    

Forgot your details?

Create Account