Én is gondolkodom ugyanilyen vásárlásán, 17-es méretben. A tapasztalataidra lennék kíváncsi, elsősorban arra, hogy a gyári felniknél kisebb ET szám miatt, ha jól tudom ET40, nem ér bele a doblemez szélébe berugózáskor?
Kafa neonkék:) szerintem jobb szaténban mint fényesben…szinátírás szemle vizsgabázison+ ocsmányiroda, kis” pénz és új forgalmi…valami antracit felnire gyüjtenék a helyedbe, krom széllel, esetleg egy sárga csík az elejére+ sárga felni…;)
Nagyon szép lett a színe. Egyetlen bajom, hogy a gyártó tájékoztatásának ellenére ez nem egy metálos, fényes szín,hanem matt… Amit nem feltéten akartam. De így is nagyon szép, csak nem ezt vártam. 😀
Az átvételnél ahogy átnéztem az autót észrevettem, hogy az anyós oldali ajtó nem nyílik kívülről. Rosszul lett összerakva az az oldali zárszerkezet… Ezen kívül a sok állástól és a ki-be nyitogatás stb-tól lemerült az akksi. Úgyhogy pénteken mégsem hoztam el a szekeret… Ma munka után fogok elszaladni érte. Addig megnézik a rosszul összerakott zárszerkezetet, illetve feltöltik az akksit.
Aztán jöhet a színváltozással kapcsolatos ügyintézés. Kíváncsi leszek ennek a menetére.
Igen, telibe lesz fóliázva. Kicsit elhúzódott a fóliázás, még nem készült el. Várhatóan a hét második felére lesz meg vele a mester. Amint átveszem az autót, körbe fogom fotózni és megosztom Veletek 🙂
Gyula, a te autód színe olyan szép, hogy annál eszembe sem jutna fóliáztatni. A zöld autók a legszebbek 😉
Heló Pali ! Jó az a szín!Telibe van borítva az egész autó? A sárga csík maradt?
Én is agyaltam régebben azon,hogy áthúzatom a kocsit világos zöldre (Nyíri féle színre),
a tetőt meg sötét szürkére (kopottas ponyva szín,vagy aszfaltszürke?),valami olyan fóliával ami ponyva illúziót kelt,és akkor csukottan is kabrió látványt nyújtana.De már elengedtem,túl vagyok az efféle hóbortokon.Valószínűleg a kor okozta,de lehet,hogy szerepet játszik az itteni “pezsgés” is.
Gyakorlatilag ketten-hárman dumálgatunk itt. És ennyi az összes aktivitás. 🙂 Ez abból a szempontból aggályos, hogy még az admin Urak sem nagyon látogatják a fórumot. Az előző posztomat január 18-án írtam meg, viszont valami “bug” miatt adminisztrátori jóváhagyás szükséges a bejegyzéseim rögzítődéséhez, ami csak tegnap (24-én) történt meg. lol (a régi fórum viszont újraéledt, úgyhogy ott is elkezdtem folytatni a topic-omat)
Időközben újabb látványos változás van napirenden. Múlthéten rám írt Mihalik Matyi egy kihagyhatatlan ajánlattal. Ő az aki a sárga csíkot húzta fel a kocsim orrára…
Kedves Pali ! Gratulálok az újabb remek írásodhoz,és természetesen az alapját adó munkához!Te tartod életben ezt a döglődő fórumot.És nem mellékesen,jól néz ki az új műszerfal.
Kedd este a munkahelyemről egyenesen a teremgarázsba tekertem a bringát.
Gyakorlatilag két csillagfejű csavarhúzóval szétszedhető az nc műszerfala.
Mielőtt nekiláttam volna, azért a biztonság kedvéért mindent átnéztem. Melyik mutató hol áll, a műszerfal világítást állító pöcök milyen állásban van, a trip nullázó/váltó pöcök még mindig nem működik-e stb… Ezt követően szétpattintgattam/csavarozgattam amit kellett. Nem lepődtem meg, hogy 1-2 csavar/elem nem volt meg. Ennél az autónál már hozzászoktam 😀
Robbantott ábra:
Ezt követően fogtam a kiszedett óracsoportot és haza bicóztam vele. De jó lenne egy saját garázs. De jó lenne, ha ez a ház aljában lenne és nem másfél metrómegállónyira. De jó lenne…. Vagy nézhetjük arról az oldalról is, hogy DE legalább van egy teremgarázs beállóhelye az autónak.
Szóval hazatekertem.
Otthon – miután előkészítettem a terepet – tovább bontottam az óracsoportot. Szintén csavarok (4db) és pattintós módszerek vártak, csak eggyel kisebb méretben.
A borítás leszedése pikk-pakk megvolt.
Innen következett az izgalmasabb rész. A mutatók leszedegetése. Nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy a mutatóval az alatta levő tűt is kitépje az ember, mert akkor baj van… 😀 Ha óvatos vagy és rászánod az időt, akkor azért nem ördögtől való mutatvány. Kicsit ijesztő módon az óramutató járásával ellentétes irányban (kivéve a vízhőfok mutatót, mert az óramutató járásával megegyező irányba kell tekerni) kell elkezdeni tekerni őket, miközben óvatosan húzod is felfelé. Megnézett videók alapján volt, aki fél fordulat után lehúzta őket, én biztos ami tuti alapon mindegyiken tekertem 3-4 teljes fordulatot.
Ezt követte a fekete számlap leszedése. Pattintós módszer, semmi izgalom.
Normális esetben most tartottunk volna ott, hogy az új számlapot ráilleszti az ember és kezdődhet az összeszerelés.
Nálam a trip nullázó pálca nem működött, úgyhogy tovább mentem és alaplapig bontottam az alkatrészt. Ilyet sem csináltam még… 😀
A lenti képen az alaplap (zöld cucc) bal felső részéről már hiányzik a trip nullázó pálca.
És az a fehér négyzet volt elmozdulva. Emiatt nem működött:
Leszedtem, megtisztítottam, normálisan helyre raktam és kezdődhetett a visszaépítés.
Az új számlap helyrepattintása után következhetett a mutatók visszarakása. Itt arra kellett figyelni, hogy szépen visszakalibrálja a zéró pozícióra őket az ember. Rpm és km/h órák esetében ez a 0. A 3 kisebb óra esetében be van jelölve külön a zéró pont. Szépen oda lehet forgatni a mutatókat. Ha véletlen túlszalad a kezed, akkor egy teljes kör megtétele után újrapróbálkozhatsz. 😀
A mutatókat csak annyira kell rányomni a tűkre, hogy semmiképp ne érjenek hozzá a számlaphoz.
Alakul:
Ellenőriztem, hogy nincs-e piszok/szennyeződés a számlapon, megtisztítottam a műanyagokat nedves szemüvegtörlővel (a számlapot nem!) és összeraktam az óracsoportot.
Voilá:
Nekem nagyon bejön!
Ezt követően nem volt más hátra, mint visszamenni a teremgarázsba, a két csavarhúzó segítségével mindent helyrerakni és összecsavarozni a szétszedett részeket.
Álljon itt néhány fotó a végeredményről:
Sárga csík+sárga fordulatszámmérő:
Elképesztően boldog vagyok a végeredménnyel!
A teremgarázs emeletei közt mentem néhány kört, hogy kipróbáljam, minden megfelelően működik-e. Hála az égnek tökéletes a végeredmény, oly annyira, hogy a trip nullázó/váltó pálcika is működik!
A művelet tehát egyöntetűen sikeres volt! A kinézet szerintem zseniális. A számlap minősége is kifogástalan.
Mester és Gyula, köszönöm a pozitív hozzászólásokat. Mindig jól esik ilyen visszacsatolásokat olvasni!
És akkor a következő őrület:
Csak, hogy valami hülyeség is kerüljön az autóba! felkiáltással beszálltam egy Revlimiter group buy-ba. Feleslegesen drága és irracionális döntés volt, de hát ilyen a szerelem. Szerelem és szerelem és csak szerelem… Ahelyett, hogy használnám az autót… 😀
Amint tudjátok, van egy sokaknak kevésbé tetsző/értelmezhető sárga csík az autóm orrán.
A színt tovább ültetvén az utastérbe egy sárga fordulatszámmérős változatot vettem, ami szerintem nagyon fog passzolni az összképbe.
A héten valamikor elugrok a teremgarázsba és kikapom az óracsoportot, majd otthon legózok.
El van romolva a trip nullázó pálcám (hehe, ennek mi az igazi neve), amivel nullázni lehet a megtett kilométereket pl tankolásonként. Már így vettem az autót és borzasztóan zavar a hiba. Emiatt egyébként is szét akartam szedni az óracsoportot és megnézni, hátha látok olyan hibát ennél a nullázónál, amit meg tudok javítani. Most itt a remek lehetőség, hogy két legyet üssek egy csapásra!
Mindig érdekesek az írásaid,öröm olvasni őket.Leírva sem rövid,a valóságban jó nagy meló lehetett.Próbáltam beleképzelni magam a helyzetbe,háát leginkább az orális szex jutott eszembe.
Sok gondtalan kilométert kívánok a boldog új esztendőre!
Ügyes vagy,mindig is becsültem ha valaki ügyes és találékony! Az meg hogy a rozsdamarót ujra csiszoltad, az profizmus! Az egy dolog hogy sporoltál egy vájling ” lóvét, de becsületessen meg is lett csinálva:) gratula!!!